Az európai egység híve vagyok. Siratom a Római Birodalmat, és minden olyan törekvést, ami ennek az eszménynek megfelelve akarta visszaállítani az egységes Európát (természetesen északabbra tolódva, Görögországtól Norvégiáig, nem Algériától Franciaországig; bár a legszebb az egységes, a Bizánci Birodalom területét is magában foglaló állam lenne) - sajnos sikertelenül. A mai Európai Unióról ne is beszéljünk. Szép és jó törekvésnek indult, de mára valamilyen csökevényes rosseb lett belőle, némi előnnyel, de ki tudja mennyi hátránnyal?

A romantikától kezdve Európa a nemzeti egységesítések lázában égett, ami az első világháborúban csúcsosodott ki. Erre az isztambuli örmény katolikus érsek világított rá: ahhoz, hogy létrejöjjön a török állam, ha nemzeti török államot akartak, annak meg is kellett fizetni az árát: le kell mondani a Birodalom képzetéről, el kell űzni (sajnos, csak jobbik esetben elűzni...) a görögöket, a zsidókat, a szíreket és az örményeket, el kell engedni a területek 2/3-át, és meg kell elégedni a törökök lakta területtel. Bár koránt sem ez volt az első világháború célja, de végül is ez lett a következménye. Éppen ezért érthetetlen számomra, bár nagyon fáj az elbukott '48, a több százezer hősi halott - akiknek magasztosságához mi sosem nőhetünk fel -, fáj az elcsatolt területek elvesztése, fáj, hogy egyre inkább beolvadnak a kint rekedt magyarok a más nemzetiségűek társadalmába - de sajnos ez az ára a nemzeti függetlenedésnek.

Önálló magyar nemzetet akartunk 1848-ban, de a horvátoknak és az összes többi szomszédnak rácsaptunk a kezére. Hol a határ ebben? Az elterjedt Nagy-Magyarországos matricákon miért nem Mátyás király vagy Nagy Lajos országa van? Ha már mindent vissza, akkor bizony mindent vissza! Velencétől Gdanskig! Bécs kapujától Boszniáig! Még ma is mindent vissza? És ehhez mit szólnak a horvátok? Sajnos '48, bár igazságtalanul, de mégiscsak Trianonnál tetőzött be. Önálló magyar nemzetet akartok? Akkor tessék: leválasztunk titeket az O-MM-ról, de leválasztjuk rólatok is a többi nemzetiséget! Olyan határokért siránkozunk, amik egy dinasztikus birodalomhoz tartoztak! Szellemileg 1849-ben rekedtünk: le rólunk a birodalmat, de csatolják hozzánk a horvátok, ruszinok, szlovákok és románok lakta területeket is! Szép lenne az a világ, ahol Európa a Magyar Birodalom alatt egyesül és a gyulafehérvári udvar etikettjét veszik át Bécsben is, de sajnálatos módon, 150 év török és két vesztes világháború után erre nincs (és soha nem is volt) már esély. Mivel ekkorát vesztettünk, jobb lett volna a Habsburg Birodalom részének maradni. Bár közel sem teljes Európát fedte le, de mégiscsak az egységesítettebb entitás volt.

Majd két évszázadon keresztül azonban a nemzeti egység jegyében cselekedtek számtalan politikai-társadalmi-gazdasági-katonai lépést, ezért áldozták fel százezrek az életüket, így szűntek meg birodalmak és lettek nemzetállamok. Az első világháború óta kerek 100 év telt el, és most teljesen hiábavalónak látszik minden ilyen törekvés. Ennek számos oka van a Szovjetunió internacionalizmusától elkezdve a ránk hagyott neo-marxistákon át a multik terjeszkedéséig, de most valami egészen új világ korát éljük: ez pedig a globalizáció. Ennek jegyében nemcsak, hogy birodalmak és dinasztiák nem kellenek, hanem nemzetállamok sem. Pusztítsuk el a népi kultúrát, és adjunk teret a multiknak, stb., jól ismerjük, sajnos, ezeket a szlogeneket. Az én hőn áhított világképemhez képest, amiben a szemem előtt valamilyen kétfejű sas alatt egyesül Európa, ez sokkal rosszabb, mint a külön nemzetek Európája.

Most ebbe a nagy egységesítő hangulatba csapott bele a hozzánk hasonlóan 150 évvel ezelőtt lemaradt katalán kormány. Nemhogy Európa ne legyünk, de Spanyolország se legyünk! Legyünk minél kisebbek! De mi végre? Megint csak, most viszont a másik oldalról: hol a határ? Legyen megint 300 kis állam Németország helyén? Legyen hat részre szakadt Franciaország? Váljon ketté Belgium és Hollandia is? A szőrös talpúak essenek szét Kárpátokon innen és túlra? Legyen külön Székelyföld, ahol más nem terem, csak krumpli? Mi végre? Rengeteg szálon és vetületet érintve lehetne boncolgatni ezt a kérdést (hogyan viszonyul ehhez az EU, a spanyol kormány, a katalán társadalom egységpárti fele; milyen lenne egy ilyen szakadás után a gazdaság, stb.), számomra a lényeg: ne teremtsünk újabb mini államokat, hanem törekedjünk az egységesítés felé, a közös pénznem, közös hadsereg, közös kül- és belpolitika felé.

Ha nem ezek felé törekszünk, hanem akár a globalizáció, akár a szakadás felé, akkor ez is hozzá járul majd ahhoz, hogy elmúljon Európa dicsősége.

Már anakronisztikusnak számít a Mindenki című filmről bármit is írni. Mindenesetre leírom, hogy mit gondolok, ugyanis az általa felvetett valódi, és egyben félreértett probléma globális léptékű. Sajnos, nem filmszakmabeli lévén, nem a különféle filmes eszközökről vagy az Oscar-díj kiérdemléséről írok, hanem szinte csakis a történetről és az általa érintett fő, a nyugati civilizáció romlásának gyökeréig hatoló problémáról.

Természetesen: örülünk, magyar Oscar-díj. Bár semmi ráhatása nincs a magyar boldogulás jövőjére, a magyarok reputációjára; nem közös siker; maga a díj értéke nem sok, ha már olyan filmek is Oscart kaphatnak, mint a [nagyon hosszú felsorolás]; stb. Lehet sokat panaszkodni bármilyen formában, azért ennek mégiscsak örülünk, hiszen egy közülünk való stáb nagy sikereket ért el. Ráadásul feltehetően ők tényleg meg is érdemelték: a háttér lobbikról, vagy éppen annak nem-létéről nincsenek információim, szakmailag feltehetően teljesen rendben volt, és a történet is megnyerő. Cuki kisgyerekek kiállnak az igazukért a gonosz, fasisztoid tanárnővel szemben - és ebbe a történetbe, részben a sajátos atmoszférájának ('80-as évek, lepukkant, normális lelkületű emberben szorongató nosztalgiát árasztó iskolai épület, az uniformis, stb.) köszönhetően nagyon sok képzet-ruhát lehet illeszteni erre a film-fogasra. Gyűlölt órák, gyűlölt intézmények, gyűlölt közoktatás, gyűlölt pedagógusok, elfojtások, komplexusok; rossz gyerekkor, rossz rendszer; az ország balsorsa, stb. Jól lett tehát kitalálva, mert a jó műalkotások ismertetőjegye számos esetben (de semmiképp sem egyedüli vagy kielégítő vagy akár elégséges feltétele) a megosztó tartalom. A Besütizve című film katasztrofális. Ne nézzétek meg, csak példának hoztam fel, ugyanis kiváló példa ide: nem megosztó, mert egyöntetűen ki lehet róla jelenti, hogy egy rakás sza(ha)r(óz). Az ötödik pecsét sem megosztó, mert határozottan megállapítható, hogy egy remekmű. De vegyes érzelmeket kelt mondjuk a Twin Peaks. Sokan imádják, de legalább ennyien irtóznak tőle - és, ha nem is ilyen széles spektrumon, de többpólusú fogadtatás követi a legtöbb műremeket.

Azonban a megosztás tárgyát szinte mindenki félreértette, mert nem vetették fel az alapvető kérdést, pedig ott van a néző orra előtt, rögtön a film első 2 percében. A témák az alábbiak voltak: a tanárok felháborodtak, hogy a film egydimenziósan jeleníti meg az általános iskolát, a tanárokat, és így tovább. Többen azon értetlenkedtek, hogy jó film ez, de Oscart azért nem érdemelt volna. A fő kérdés végül az volt, hogy jól tették-e a diákok, amit tettek, vagy sem? Svédországi út versus a méltányosság kiharcolása. Taroló siker versus a jóleső bosszú. Lázadás versus elnyomás, ami nemzetünkbe az elmúlt fél évezred során kódolva lett, ezért lehet még mindig politikai tőkét kovácsolni megemlékezésekkel az elbukott forradalmaink (forradalom? többes szám?) alkalmából.

Az, hogy nem vette észre senki a fő problémát, nagyon jól jellemzi az egész társadalmi gondolkodást, ugyanis nem vették egészében szemügyre. A vitában résztvevők csupán a tanár-diák konfliktusra koncentráltak. De ki vagy kik vannak még a történetben, ha csak fél perc erejéig is? Vajon azért nem tűnt fel senkinek, mert már hozzá vagyunk szoktatva a "láthatatlan kéz" és a paternalizmus ideológiájához? Vagy csak ennyit számít, hogy ha valami/valaki rövid ideig szerepel, akkor már nem is fontos? Ennyire csak arra figyelünk, ami sok, ami elénk van tolva, ami látszódik? Elszoktunk, elszoktattak minket a nüanszoktól? Sok mindent bele lehet magyarázni, a lényeg: senki nem beszélt a szülőkről és az igazgatóról! Minden rajtuk múlt. Ők tették ki a konfliktusnak a diákokat és a tanárnőt. Az egész bonyodalom annak köszönhető, hogy az igazgató mindenkit látni akar a kórusban. A szülő tolja be oda a gyerekét. A cím egy be nem fejezett mondat: "Mindenki[nek joga van ehhez/ahhoz, jelen esetben énekelni/feleselni/egyet nem érteni és ezt hangoztatni, stb]". Legalábbis ez volt az alkotói szándék és a fogadtatás is. Pedig, ha ezzel arra utalt volna, és úgy lett volna felvéve, hogy "[Az igazgató, helytelenül] mindenki[nek egyenlő jogokat biztosít]", és így is értették volna meg az emberek, akkor telitalálat lett volna. Így viszont csak tovább dübörög a veszélyes tájak felé haladó korszellem. Azt akarja mondani és ezzel is helyeseltek: igen, nem azonos képességű gyerekek énekeljenek együtt! Igen, minden szülő minden gyerekét tolja csak nyugodtan, akármennyire tehetséges! Ne legyenek különféle csoportosulások, ne legyen kezdő-haladó-profi énekcsoport sem, legyen mindenki együtt. De miért? Ebben megint csak, akár intenciózusan, akár nem, de találó a film  atmoszférája: a szocializmus. Sajnos ennek az igáját nyögjük ma is. Internacionális, egyenlőség-elvű, egybeolvasztó eszme. Ne tűnjön ki senki, mindenki csinálja. Ne legyen siker, ne legyen 1300 km-es utazás Európa egyik (akkoriban ráadásul a multikulti által még szét nem vert) gyönyörű városába, hanem mindenki együtt énekeljen közepes módon. Szerencsétlen tanárnő a helyzettel nem is tudott mit kezdeni. Nyilván nem volt szép dolog tőle, de kirúgni (mivel a főnöke elvárja tőle az ellenkezőjét) nem rúghatta ki a gyerekeket a csoportból. És a végeredmény mi lett? Az, amit a szocializmusban is megtapasztalhattunk, és ami felé ma is tendál a világ: a nagy semmi, tátogás. Még csak vegyesre sem sikerült az előadás, hanem a nagy semmi történt és bukás. Ez a következménye a nagy eszmék, a nagy emberek megdöntésének, és ez a következménye a véleményszabadságnak, a tradíció lerombolásának, az egybeolvasztásnak, a kényszerített egyenlőségnek.

Sajnos itt véget ér a film, mint minden happy-end-es (happy-end?) alkotás. Pedig a következmény lett volna csak az igazán izgalmas! Valószínűleg az igazgató megrótta a tanárnőt, akinek ezek után tanítania kellett a jó énekeseket a tehetségtelenebbekkel együtt, a nyugati/északi utazásra még jó tíz évet várnia kellett, amikor a kis lurkók már vadul szelhették a határokat a hamis vonatjegyekkel. És változott bármi a nagy csíny következtében? Természetesen nem. Énekórára kell járni, pedig lehet, hogy Géza tehetségesebb matekban. Ahelyett, hogy valami versenyre készülne abban a heti nem tudom hány órában, énekelnie kell, csakhogy a szülők és az igazgató megnyugodjon, ezzel visszatartva a tehetségeseket, akik lehet jutottak is volna valamire az énekléssel. De nem, a mai világban nem tűnhetsz ki, mert azzal megsértesz másokat. Nem tűnhetsz ki, mert nem illik, mert az hamis, mert az elnyomó és kizsákmányoló. Megnyitották a közoktatás mindenki felé. A társadalom már nem analfabéta, ami jó, de a négy nyelvet beszélő, kifinomult arisztokrácia és nagypolgárság, a feltörni vágyó szűk középréteg és a nagyszámú munkás/paraszti réteg helyett most van valami silány alsó-közép valami, ami felé ma a legtöbb dolog haladni látszik.

Részben így múlik tehát Európa dicsősége...

metoo hashtagektől és facebook posztoktól nem fog javulni az emberiséggel egyidős jelenség, ti seggfejek (legyél akár fiú, akár lány). lemond világ szinten pár ember (nem egy cégen, nem egy színházon belül, 7 milliárd emberből kb. három), és aztán? ez a rendkívül súlyos, az egész fajunkat érintő probléma bagatellizálódik azzal, ti parasztok, hogy bármennyi ember haláláról (charlie hebdo, isztambuli merényletek, stb.) meg bármilyen társadalmi problémáról is van szó, megelégedtek egy szájba vert wmn/nlcafe.hu cikk posztolásával és egy rohadt szivárványos profilképpel, aztán egy hét múlva a közöny főnixmadara újraéled.

továbbá ti, az egyenlőség meg a szabadság szalmaláng-lelkületű hipokrita facebook-huszárai, nem veszitek észre, hogy csak híres emberekről van szó, mint mindig? attól, hogy a Martont, meg a Weinsteint, meg azt az úszóbajnok parasztot (azt az ügyet is hogy megoldottátok ti alja senkiházik két napi kommenteléssel és emlékeztek még rá egyáltalán?) lemondatják, attól még, hogy messzebbre ne menjek, a legrandomabb egyetemek és főiskolák legeldugottabb tanszékein ugyanúgy belemegy a lekúrásba a gólyalány az ÖTÖSÉRT, nem pedig milliós szerepekért és népszerűségért (amik amúgy ki a faszt érdekelnek, faszszopó az összes)

Nem vagyok az erőszak híve, de ...